INTEGRÁLT ENERGIA TECHNIKA TANFOLYAM

ALAPFOK
 

Vágyi Ferenc Róbert   IET® Mester-Oktatóval

 

Következő személyes tanfolyamok:

Budapest, 2020. augusztus 1. szombat 10.00-18.00

Előfeltétel és előképzettség nem szükséges!

Létszám: maximum 8 fő

Mire használható és hogy működik az IET ®?

 

Az IET ® az Integrated Energy Therapy® elnevezés rövidítése. Ez egy új energia technika, amely már a Vízőntő energiájával dolgozik és Stevan Thayer tolmácsolásában Ariel Angyal kezdeményezésére jutott el az emberekhez.

 

Az IET energiarendezés szelíd és egyszerű technika, amely az angyalokkal együttműködve arra irányul, hogy az ember fizikai és energia testében az életenergia áramlását helyreállítsuk illetve megnyissuk. Az IET energiarendezés eredményeként a fizikai, érzelmi, mentális és karmikus szinten kialakult panaszok mind önmagunknál mind más személynél megszüntethetők. Az IET energiarendezés két szinten törtnénik: Alap és Felső szinten. Mindkét szintnek specifikus célja van és együtt a blokkok széles skáláját rendezni lehet vele.

Amikor emberként a Földre érkezünk, elkezdjük földi tapasztalatszerzésünket és gyakran előfordul, hogy bizonyos történések folyamán olyan érzelmi hatásoknak vagyunk kitéve, amelyek meghaladják érzelmi feldolgozó képességünket. A fel nem dolgozott érzelmi lenyomat ilyenkor a sejtszinten a testünkben és az aura (energia test) különböző rétegeiben lenyomatokat képez. Ezek a lenyomatok az aurában hatnak a külvilág felé és hasló tapasztalásokat vonzanak hozzánk. Ez adja meg nekünk a lehetőséget újra és újra az elnyomott érzelmek feldolgozására és elengedésére. A gyakorlatban viszont sajnos ennek gyakran az ellenkezője történik és az érzelmi lenyomat feldolgozása és elengedése helyett még egy további lenyomatot adunk hozzá a már egyébként is elnyomott érzelemhez. Ez a jelenség az oka annak, hogy visszatérő élethelyzetek ismétlődnek életünkben, amelyekben hasonló kihívásokkal kell szembenéznünk.

 

Az IET energirendezés során az energiarendező a lila angyali energiasugár segítő, támogató közreműködésével segítséget nyújt más személy számára az energia blokkok elengedéséhez, a fizikai és energia testből történő eltávolításához és a negatív energia lenyomat pozitív ellenpárjának a sejtmemóriába történő integrálásához.

Ez a folyamat nem az energirendező irányítása alatt áll, ő csak rendelkezésre áll, mint egy csatorna, a lila angyali energia megnyitásához ill. az energia rajta keresztül a másik személyhez történő áramoltatásához.  Bővebben erről itt olvashatsz: http://energiaterapiaoktatas.hu/index.php?oldal=iet

 

Az IET ® gyakorlati oldala

IET Energiarendezés - energia blokkok eltávolítása a fizikai és energaia testből

Az IET alkalmazását mindig az Energiarendezéssel kell kezdeni.

Az IET folyamán az energiarendező által alkalmazott IET technikák a fizikai traumákra, érzelmi traumákra, az egyént korlátozó gondolati meggyőződésekre (mentális réteg az energia testben) és előző életbeli traumákra (karmikus réteg az energia testben) visszavezethető energia lenyomatok kezelésére összpontosítanak.

Továbbá ezek az IET technikák segítik megállapítani, hogy elsősorban melyik összetevő befolyásolja az adott energiablokkot.

Egy gyakorlott IET energiarendező által elvégzett teljes IET Energiarendezés körülbelül 60 percet vesz igénybe.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy azon személyek esetén, akik már más energetikai eljárásban részesültek és nincsenek elnyomott érzelmeik, vagy az életük során nem tapasztaltak traumatikus szituációt, az IET Energirendezés elengedő technikái nem fognak sok tisztítanivalót felfedezni.

Azon szeméylek esetén, akik eddig nem részesültek más energetikai eljárásban és traumás múltjuk van vagy épp most élnek meg egy traumás élethelyzetet, az Energirendezés során használt elengedő technikák hihetetlen mértékű energiát fognak felfedezni és megtisztítani az emberi energiamező sejtmemóriájából.

Az Energirendezés az energia anatómia és az ezzel összefüggő emberi energiamező sejtszinten található energiablokkjainak mély és hatékony megtisztításához biztosít jó módszert.

Az Energiarendezés alkalmazható önmagunkon vagy más személy számára, illetve távformában is. Ezeket megtanulni tanfolyam során lehetséges.

A tanfolyam időtartama: 10.00 órától 18.00 óráig

Az alapfokú tanfolyam díja: 30.000,- Ft. Ismétlőknek: 15.000,- Ft. Az ár tartalmazza az oktatási jegyzetet, füzetet, tollat, terembérleti hozzájárulást, teát, aprósüteményt, illetve a The Center of Being  által kiállított hivatalos oklevelet is.

A tanfolyam Magyarországon nem minősül akkreditált képzésnek!

Információ és jelentkezés: info@angyalmagia.hu vagy a 0620/9565-708-as telefonszámon

A jelentkezés csak visszaigazolással érvényes!

Valósítsd meg az álmod Te is az IET segítségével!

"FONTOS! Az IET ® energiarendezés semmilyen orvosi-, pszichoterápiás kezelést NEM HELYETTESÍT! Az IET energiarendező nem orvos, nem pszichológus, nem pszichoterapeuta. Az IET energiarendező NEM diagnosztizál, nem kezel betegségeket, nem ír fel gyógyszereket. Az IET energiarendező a fizikai testet körülvevő emberi energiamezőt tisztítja és erősíti meg."  (http://energiaterapiaoktatas.hu/index.php?oldal=iet)

Áldás

Vágyi Ferenc Róbert
IET® Mester-Oktató                                            

Facebook

Facebook

Hírlevél

E-mail:
Név: